A bolygók láthatósága

A Merkúrt február vége felé érdemes figyelni, ekkor másfél órával nyugszik a Nap után az esti délnyugati ég alján.

A Vénusz egész hónapban jól megfigyelhető a Délnyugati égbolton. Február elején 3 és fél órával, a végén 4 órával nyugszik a Nap után.

A Mars hátráló mozgást végez a Szűz, majd az Oroszlán csillagképben. Az esti órákban kel, majdnem egész éjszaka megfigyelhető. Láthatósága egyre kedvezőbb, amint március eleji oppozíciójához közeledik.

Azt nevezzük oppozíciónak (szembenállás), amikor a Föld a külső bolygó (jelenesetben a Mars) és Nap között van, és egy vonalra esnek.

A Jupiter előretartó mozgást végez a Kos csillagképben. A késő esti délnyugati égen látható, feltűnő fényes égitestként, éjfél előtt nyugszik.

A Szaturnusz kezdetben hátráló, majd 8-ától előretartó mozgást végez a Szűz csillagképben. Késő este kel, az éjszaka nagy részében látható.

Február 22-én alkonyatkor tiszta láthatár esetén jó esély nyílik a 18 órás holdsarló megpillantására három bolygó társaságában. A Hold kb. 50 perccel a Nap után nyugszik, s mintegy 6 fokra a Holdtól még a Merkúr is a horizont felett látható a Vízöntő csillagképben.  Jóval magasabban áll ekkor a ragyogó Vénusz (a Halak csillagképben) s még feljebb (a Cetben) pedig a Jupiter.  A megfigyelésre leginkább alkalmas időszak mintegy fél órával napnyugta után adódhat. 25-én alkonyat után a Hold látszólag a Vénuszt közelíti meg,  26-27-én pedig a Jupitert.

Esti látványosság: az állatövi fény

Februárban alkonyat után a nyugati égbolton, a horizonttól a Fiastyúkig felnyúló ezüstös fénylést figyelhetünk meg — az ún. állatövi vagy zodiákus fényt. Ez a sejtelmes fény csak nagyon tiszta, páramentes, sötét égbolton, zavaró fényektől mentes helyszínekről, nagyvárosoktól távol figyelhető meg. Ez a kúp alakú fénylés a Tejútéhoz hasonló erősségű.

De mi okozza?

A kérdés megfogalmazódott már a 1600-as években, Cassini és Fiato korában, ők írták le ugyanis először az állatövi fényt.

Érdekes dologra figyelhetünk fel, ha nyomon követjük ezt az égi ezüst szalagot: amint egyre lejjebb kerül a Nap, süllyed a horizont felé az állatövi fény is. Tehát van valami kapcsolata a Nappal, ez már bizonyos. De miért pont tavasz közeledtével ilyen feltűnő?

A szélességünkön tavasszal az ekliptika — a Nap éves látszó útja az égbolton — meredek szögben hajlik a horizonthoz, ez a jó láthatóság oka. Az egyenlítőhöz közeledve látványa sokkal feltűnőbb, mint a mérsékelt égövből: este és hajnalban is megfigyelhető a nyugati, illetve a keleti horizonton.

Nálunk a tavaszi hónapokban az esti, az őszi hónapokban pedig a hajnali égen látható. A kapcsolat központi csillagunk és az égi jelenség között pedig a bolygóközi porfelhő. Ez egy lapult, ekliptikára szimmetrikus és a Nap körül forgásszimmetrikus porfelhő, amely a Jupiter pályájáig terjed. Sűrűsége mindössze néhány részecske köbkilométerenként, össztömege pedig csupán egy nagyobb üstököséhez mérhető.

A por utánpótlása üstökösökből, kisbolygókból származik. Ez a rendkívül ritka anyag mégis elég ahhoz, hogy a Nap fénye megcsillanjon a szemcséken. Ezt észleljük mi innen a Földről zodiákus fényként, és ez a magyarázat arra is, hogy miért bújik a Nap után a jelenség a látóhatár alá: minél inkább a horizont alatt van, a Nap úgy "húzza maga után" a fénylést.

A Napunkkal való kapcsolatát a színképelemzés is bizonyította: az állatövi fény színképe ugyanis egyezik életadó csillagunkéval. Infravörös tartományban is jól megfigyelhető a jelenség, ugyanis a porszemcsék a napfényt elnyelik, és egy részét később infravörös hullámhosszon kisugározzák.

http://hirek.csillagaszat.hu/a_het_csillagaszati_kepe/20080309-hetkepe_2.html

forrás: www.mcse.hu